Leírás
Az Olimpiai ív Torinóban a 2006-os, Torinóban megrendezett XX. téli olimpiai játékok egyik megmaradt városi építészeti jelképe.
Torino déli részén, a Filadelfia negyedben áll. Egy 400 méter hosszú gyalogos felüljáróból áll (amely a via Bruno utcai egykori olimpiai falut köti össze a Lingotto többfunkciós komplexumával), és egy hatalmas, vörös, parabola alakú fémív alatt vezet át; az ív 69 méter magas és 55 méter hosszú.
Az Olimpiai ív, amely ma is áll, gyakorlati célt is szolgál: összeköt két déli városrészt, amelyeket a Lingotto vasútvonal választ el egymástól, és amelyeket korábban csak a via Passo Buole felüljárói és a corso Giambone alullárója kötött össze. Szimbolikus szerepe viszont az volt, hogy újszerű építményként a 2006-os olimpia alkalmából megvalósult városépítészeti megújulást jelképezze. Messziről látható, és a város egyik legmagasabb építménye. Vörös színe kiemeli a városszövetből, mégis illeszkedik a szomszédos, a via Bruno és a via Zini utcák menti egykori olimpiai falu hangulatához, amelyet 2006-ban élénk színű előregyártott elemekből építettek a MOI (Mercati Ortofrutticoli all'Ingrosso), vagyis a nagybani zöldség- és gyümölcspiac egykori raktárterületén. Ez volt Torino régi nagypiaca 1925 és 1976 között.
A 2006-os olimpiai játékok idején a felüljáró lehetővé tette a sportolóknak, hogy átkeljenek a déli vasútvonalon, és a szállásaikról a keleti oldalon lévő versenyhelyszínekre jussanak. Ma a gyalogos összeköttetés hasznos kapcsolatot jelent a Galimberti tér, a Lingotto többfunkciós központja és a Nizza utcai metróvonal között.
A vörös ív 69 méter magas és 55 méter hosszú, 460 tonnát nyom, és 32 kábelköteg (szaknyelven ferde függesztőkábel, „strallo”) tartja, amelyek legnagyobb hossza 113 méter. A szerkezeti elv ugyanaz, mint a kerékpárkeréké: az ív a felninek, a kábelek a küllőknek, a híd pályatestje pedig a kerékagynak felel meg. Az ív keresztmetszete háromszög alakú, megdöntött, hogy kedvezzen a kábelek geometriájának, és aszimmetrikus, mert a felüljáró íves vonalú. Az alapozás 20 méter mély, súlya 162 tonna.
A gyalogos felüljáró 368 méter hosszú, legnagyobb magassága 11,8 méter. Egyetlen, 156 méteres, támasz nélküli, kábelekkel tartott nyílásból, valamint két további, összesen 212 méter hosszú, támaszokkal rendelkező nyílásból áll.
Az olimpiai munkálatok keretében kezdetben csak a felüljáróra írtak ki pályázatot, abszolút műszaki újítást kérve. A tervet építészekből és mérnökökből álló csapat valósította meg, élükön az angol Hugh Duttonnal, a nagy tartóív megálmodójával. A tervezéshez szélcsatornás aerodinamikai vizsgálatokra is szükség volt a légáramlatokkal szembeni ellenállás ellenőrzésére, valamint földrengésállósági tanulmányokra.
Az építés több szakaszban zajlott: az acéllemezeket először Bulgáriába küldték, ahol köztes szakaszokká hegesztették össze őket; ezeket hajóval visszaszállították Savonába, végül Torinóban, közvetlenül a helyszínen illesztették össze a földön. A híd megépítését az ATI Sermeca (megbízott) és a Falcone (megbízó társ) cégekre bízták. Az ívet 2005. szeptember 25-én emelték a helyére: a művelet miatt a vasúti forgalmat szinte egész napra le kellett állítani, és két különleges darura volt szükség.
A felüljárót 2006. október 30-án nyitották meg a nagyközönség előtt. A gyalogoshíd a hét minden napján tizenöt órán át, reggel 6.00-tól 24.00-ig látogatható. 2006. november 4-én a torinói Massa Critica kerékpárosai békésen elfoglalták a felüljárót, hogy felhívják a figyelmet a kerékpárosok megközelítési és áthaladási nehézségeire.
A felüljáró lábánál álló, felújított egykori zöldség- és gyümölcspiaci raktárterületet utána nem használták többé. Ma viszont minden novemberben itt rendezik meg a Paratissima nevű művészeti kiállítást.
Torino déli részén, a Filadelfia negyedben áll. Egy 400 méter hosszú gyalogos felüljáróból áll (amely a via Bruno utcai egykori olimpiai falut köti össze a Lingotto többfunkciós komplexumával), és egy hatalmas, vörös, parabola alakú fémív alatt vezet át; az ív 69 méter magas és 55 méter hosszú.
Az Olimpiai ív, amely ma is áll, gyakorlati célt is szolgál: összeköt két déli városrészt, amelyeket a Lingotto vasútvonal választ el egymástól, és amelyeket korábban csak a via Passo Buole felüljárói és a corso Giambone alullárója kötött össze. Szimbolikus szerepe viszont az volt, hogy újszerű építményként a 2006-os olimpia alkalmából megvalósult városépítészeti megújulást jelképezze. Messziről látható, és a város egyik legmagasabb építménye. Vörös színe kiemeli a városszövetből, mégis illeszkedik a szomszédos, a via Bruno és a via Zini utcák menti egykori olimpiai falu hangulatához, amelyet 2006-ban élénk színű előregyártott elemekből építettek a MOI (Mercati Ortofrutticoli all'Ingrosso), vagyis a nagybani zöldség- és gyümölcspiac egykori raktárterületén. Ez volt Torino régi nagypiaca 1925 és 1976 között.
A 2006-os olimpiai játékok idején a felüljáró lehetővé tette a sportolóknak, hogy átkeljenek a déli vasútvonalon, és a szállásaikról a keleti oldalon lévő versenyhelyszínekre jussanak. Ma a gyalogos összeköttetés hasznos kapcsolatot jelent a Galimberti tér, a Lingotto többfunkciós központja és a Nizza utcai metróvonal között.
A vörös ív 69 méter magas és 55 méter hosszú, 460 tonnát nyom, és 32 kábelköteg (szaknyelven ferde függesztőkábel, „strallo”) tartja, amelyek legnagyobb hossza 113 méter. A szerkezeti elv ugyanaz, mint a kerékpárkeréké: az ív a felninek, a kábelek a küllőknek, a híd pályatestje pedig a kerékagynak felel meg. Az ív keresztmetszete háromszög alakú, megdöntött, hogy kedvezzen a kábelek geometriájának, és aszimmetrikus, mert a felüljáró íves vonalú. Az alapozás 20 méter mély, súlya 162 tonna.
A gyalogos felüljáró 368 méter hosszú, legnagyobb magassága 11,8 méter. Egyetlen, 156 méteres, támasz nélküli, kábelekkel tartott nyílásból, valamint két további, összesen 212 méter hosszú, támaszokkal rendelkező nyílásból áll.
Az olimpiai munkálatok keretében kezdetben csak a felüljáróra írtak ki pályázatot, abszolút műszaki újítást kérve. A tervet építészekből és mérnökökből álló csapat valósította meg, élükön az angol Hugh Duttonnal, a nagy tartóív megálmodójával. A tervezéshez szélcsatornás aerodinamikai vizsgálatokra is szükség volt a légáramlatokkal szembeni ellenállás ellenőrzésére, valamint földrengésállósági tanulmányokra.
Az építés több szakaszban zajlott: az acéllemezeket először Bulgáriába küldték, ahol köztes szakaszokká hegesztették össze őket; ezeket hajóval visszaszállították Savonába, végül Torinóban, közvetlenül a helyszínen illesztették össze a földön. A híd megépítését az ATI Sermeca (megbízott) és a Falcone (megbízó társ) cégekre bízták. Az ívet 2005. szeptember 25-én emelték a helyére: a művelet miatt a vasúti forgalmat szinte egész napra le kellett állítani, és két különleges darura volt szükség.
A felüljárót 2006. október 30-án nyitották meg a nagyközönség előtt. A gyalogoshíd a hét minden napján tizenöt órán át, reggel 6.00-tól 24.00-ig látogatható. 2006. november 4-én a torinói Massa Critica kerékpárosai békésen elfoglalták a felüljárót, hogy felhívják a figyelmet a kerékpárosok megközelítési és áthaladási nehézségeire.
A felüljáró lábánál álló, felújított egykori zöldség- és gyümölcspiaci raktárterületet utána nem használták többé. Ma viszont minden novemberben itt rendezik meg a Paratissima nevű művészeti kiállítást.