Leírás
A Corpus Domini-bazilika az a barokk templom, amelyet Torino ott emelt, ahol a hagyomány szerint 1453. június 6-án az eucharisztikus csoda történt. Kívülről oszlopokkal és szobrokkal díszített, ünnepélyes homlokzat fogad; belül egyetlen, végig sötét márvánnyal borított hajó vár.
A homlokzatot Carlo di Castellamonte közreműködésével tervezték, hat lizéna és négy oszlop tagolja. Bernardo Falconi a XVII. század végén faragott angyalai és szentjei teszik teljessé.
A belső tér a színeivel nyűgöz le: 1753-ban Benedetto Alfieri III. Károly Emánuel király megbízásából fekete és vörös márvánnyal és stukkókkal burkolta. A hatás olyan, mint egy ékszerdobozé: egyszerre komor és értékes.
A XVIII. századi megújítást az eredeti főoltár megúszta, amely Francesco Lanfranchi 1664-es munkája; szentségházát később Bernardo Vittone tervezte újra. A jobb oldali második kápolnában Filippo Juvarra egyik oltára áll.
A padlón pedig ne hagyd ki a követ, amely a csoda pontos helyét jelöli, vagyis azt, amiért a templom egyáltalán létezik.
A történet úgy, ahogy a hagyomány megőrizte, fosztogatással kezdődik. A Savoyai-ház és a Dauphiné közötti háborúban néhány katona kifosztotta az Susa-völgyi Exilles templomát, a zsákmányt pedig Torinóba vitték, hogy eladják. A lopott holmik közt ott volt a megszentelt ostya is.
A San Silvestro-templom előtt az öszvér, amely a terhet vitte, megállt, és nem akart továbbmenni. A elbeszélés szerint az ostya felemelkedett, és sokáig fénylőn a levegőben lebegett. A püspök kehellyel sietett oda, az ostya belehelyezkedett, majd körmenetben vitték a dómba.
A helyszínen először kápolna, aztán oratórium épült, amelyet 1607-ben lebontottak, hogy helyet adjanak az Ascanio Vitozzi tervezte templomnak. A történészek egyébként vitatkoznak a csodáról: egy korabeli irat csütörtökre teszi, de az a június 6. szerda volt.
A homlokzatot Carlo di Castellamonte közreműködésével tervezték, hat lizéna és négy oszlop tagolja. Bernardo Falconi a XVII. század végén faragott angyalai és szentjei teszik teljessé.
A belső tér a színeivel nyűgöz le: 1753-ban Benedetto Alfieri III. Károly Emánuel király megbízásából fekete és vörös márvánnyal és stukkókkal burkolta. A hatás olyan, mint egy ékszerdobozé: egyszerre komor és értékes.
A XVIII. századi megújítást az eredeti főoltár megúszta, amely Francesco Lanfranchi 1664-es munkája; szentségházát később Bernardo Vittone tervezte újra. A jobb oldali második kápolnában Filippo Juvarra egyik oltára áll.
A padlón pedig ne hagyd ki a követ, amely a csoda pontos helyét jelöli, vagyis azt, amiért a templom egyáltalán létezik.
A történet úgy, ahogy a hagyomány megőrizte, fosztogatással kezdődik. A Savoyai-ház és a Dauphiné közötti háborúban néhány katona kifosztotta az Susa-völgyi Exilles templomát, a zsákmányt pedig Torinóba vitték, hogy eladják. A lopott holmik közt ott volt a megszentelt ostya is.
A San Silvestro-templom előtt az öszvér, amely a terhet vitte, megállt, és nem akart továbbmenni. A elbeszélés szerint az ostya felemelkedett, és sokáig fénylőn a levegőben lebegett. A püspök kehellyel sietett oda, az ostya belehelyezkedett, majd körmenetben vitték a dómba.
A helyszínen először kápolna, aztán oratórium épült, amelyet 1607-ben lebontottak, hogy helyet adjanak az Ascanio Vitozzi tervezte templomnak. A történészek egyébként vitatkoznak a csodáról: egy korabeli irat csütörtökre teszi, de az a június 6. szerda volt.