Leírás
A Fetta di Polenta, hivatalos nevén Casa Scaccabarozzi, Torino egyik legkülönösebb épülete: egy kilencemeletes, sárga, magas és rendkívül keskeny ház a corso San Maurizio és a via Giulia di Barolo sarkán, Vanchiglia negyedben. Az egyik oldalán alig 54 centiméter széles, vagyis keskenyebb egy ajtónál.
Tervezője Alessandro Antonelli, ugyanaz, aki a Mole Antonellianát is alkotta. 1840 körül a negyedben végzett munkájáért fizetségként egy aprócska, trapéz alakú telket kapott. A mellette lévőt nem tudta megvenni, így, talán fogadásból, magasságban hozta be azt, ami szélességben hiányzott.
Messziről nézve a negyed sárga ikonja: a vékony trapéz alaprajz, az okkersárga szín és a pengeszerű sziluett adta neki azt a becenevet, amelyet minden torinói használ, mert egy szelet polentára emlékeztet. A via Giulia di Barolo felőli oldala nagyjából 16 méter, a corso San Maurizio felőli pedig 4,35 méter széles.
A kiugró erkélyek és ablakok nem pusztán díszek: Antonelli azért építette őket előreugróra, hogy belül több helyet nyerjen.
A főhomlokzatok eklektikusak, geometrikus domborművekkel díszített pilaszterekkel és egy párkánnyal, amely a munkák első szakaszára emlékeztet, amikor a ház még a negyedik emeletnél véget ért. A legkeskenyebb, 54 centiméteres oldalon viszont a kémények és a vezetékek aknája húzódik.
A via Giulia di Barolo felőli oldalon, legfelül még ma is látható a csigafelvonó, amelyet a költöztetéshez használtak: a lépcsők annyira szűkek, hogy semmilyen terjedelmesebb tárgyat nem lehetett felvinni. A szemközti, hátsó oldalon egyetlen ablak sincs.
A házat szakaszosan építették: 1840-ben az első négy emelet készült el, majd még kettő, az utolsó pedig 1881-ben, a technikai ügyesség újabb bizonyítékaként. A hivatalos név Antonelli feleségétől, a cremonai nemesasszonytól, Francesca Scaccabarozzitól ered, akinek a férje a fogadás megnyerése után ajándékozta az épületet.
Sokan azt mondták, hogy össze fog omlani. Antonelli válaszul beleköltözött a feleségével néhány évre. A ház őt igazolta: kibírta a borgo dorai lőporraktár 1852-es robbanását, az 1887-es földrengést és a második világháború bombáit is.
A földszinten működött a Caffè del Progresso, a szénégetők (carbonarók) és a forradalmárok történelmi találkozóhelye. A Fetta di Polenta magánlakás, ezért kívülről csodálhatod meg, de éppen kívülről csinálja a legnagyobb hatást.
Ne hagyd ki
• Az 54 centiméteres oldalt.
• A kiugró erkélyeket és ablakokat.
• A csigafelvonót legfelül.
Tudtad?
• A kilenc emeletből kettő a föld alatt van: a mély alapozás adja az épület stabilitását.
• 1859-ben itt szállt meg Niccolò Tommaseo.
Tervezője Alessandro Antonelli, ugyanaz, aki a Mole Antonellianát is alkotta. 1840 körül a negyedben végzett munkájáért fizetségként egy aprócska, trapéz alakú telket kapott. A mellette lévőt nem tudta megvenni, így, talán fogadásból, magasságban hozta be azt, ami szélességben hiányzott.
Messziről nézve a negyed sárga ikonja: a vékony trapéz alaprajz, az okkersárga szín és a pengeszerű sziluett adta neki azt a becenevet, amelyet minden torinói használ, mert egy szelet polentára emlékeztet. A via Giulia di Barolo felőli oldala nagyjából 16 méter, a corso San Maurizio felőli pedig 4,35 méter széles.
A kiugró erkélyek és ablakok nem pusztán díszek: Antonelli azért építette őket előreugróra, hogy belül több helyet nyerjen.
A főhomlokzatok eklektikusak, geometrikus domborművekkel díszített pilaszterekkel és egy párkánnyal, amely a munkák első szakaszára emlékeztet, amikor a ház még a negyedik emeletnél véget ért. A legkeskenyebb, 54 centiméteres oldalon viszont a kémények és a vezetékek aknája húzódik.
A via Giulia di Barolo felőli oldalon, legfelül még ma is látható a csigafelvonó, amelyet a költöztetéshez használtak: a lépcsők annyira szűkek, hogy semmilyen terjedelmesebb tárgyat nem lehetett felvinni. A szemközti, hátsó oldalon egyetlen ablak sincs.
A házat szakaszosan építették: 1840-ben az első négy emelet készült el, majd még kettő, az utolsó pedig 1881-ben, a technikai ügyesség újabb bizonyítékaként. A hivatalos név Antonelli feleségétől, a cremonai nemesasszonytól, Francesca Scaccabarozzitól ered, akinek a férje a fogadás megnyerése után ajándékozta az épületet.
Sokan azt mondták, hogy össze fog omlani. Antonelli válaszul beleköltözött a feleségével néhány évre. A ház őt igazolta: kibírta a borgo dorai lőporraktár 1852-es robbanását, az 1887-es földrengést és a második világháború bombáit is.
A földszinten működött a Caffè del Progresso, a szénégetők (carbonarók) és a forradalmárok történelmi találkozóhelye. A Fetta di Polenta magánlakás, ezért kívülről csodálhatod meg, de éppen kívülről csinálja a legnagyobb hatást.
Ne hagyd ki
• Az 54 centiméteres oldalt.
• A kiugró erkélyeket és ablakokat.
• A csigafelvonót legfelül.
Tudtad?
• A kilenc emeletből kettő a föld alatt van: a mély alapozás adja az épület stabilitását.
• 1859-ben itt szállt meg Niccolò Tommaseo.