Leírás
A Carignano-palota Torino belvárosának egyik legfontosabb palotája a Carignano tér sarkán: barokk épület, tégla homlokzata hullámként ring, egy egyenes, katonás vonalakból építkező városban. A Szavojai-ház rezidenciáinak része, amelyeket az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.
Az emeleti nagy szinten (piano nobile) található a Nemzeti Risorgimento Múzeum, és maga a palota is megér egy látogatást: itt ülésezett az első olasz parlament. A kapu felett felirat emlékeztet egy híres vendégre: „Itt született II. Viktor Emánuel”.
Tervezője Guarino Guarini volt, Savoyai–Carignano Emánuel Fülöp herceg, azaz „a Néma” megbízásából. A munkálatok 1679-ben kezdődtek. A szinte nyers terrakotta felületek az első emeleti ablakkereteket bonyolult díszekké alakítják: kivételes látvány a 17. századi Torinóban.
Bent, a földszinten találhatók a hercegi lakosztályok, amelyek boltozatait Legnanino festette mitológiai témákkal. A déli szárnyban vannak az „aranyozott termek”, amelyek nevüket faragott, aranyozott fa falburkolatukról kapták.
A palota egy másik oldala a Carlo Alberto térre néz: ez a 19. századi bővítés, nagy, eklektikus, neoreneszánsz stílusú homlokzattal, amelyet 1864 és 1871 között építettek Domenico Ferri tervei alapján.
Fénykora közel két évszázaddal később érkezett el. 1848-ban a bálteremből alakították ki a szubalpin képviselőház üléstermét, amelyet 1898-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánítottak. Itt adta meg Károly Albert az alkotmányt (Statuto), és itt kiáltotta ki II. Viktor Emánuel 1861-ben az Olasz Királyság megszületését.
Az ülésterem azonban túl kicsi volt az új parlamentnek, ezért úgy döntöttek, hogy megduplázzák a palotát. Mire 1871-ben elkészült a bővítés, a főváros már Firenze volt, így az új termet soha nem használták.
A főváros távozásával a palota rezidenciaként is elvesztette szerepét: magánlakásokat és az egyetem természettudományi karait helyezték el benne. Csak az 1930-as években ürítették ki és újították fel, és 1939 óta itt működik a Nemzeti Risorgimento Múzeum.
Ne hagyd ki az ablakkereteken látható díszeket, amelyek a Carignano-család hőstetteit ünneplik: még egy 1667-es kanadai, irokézek elleni győzelem is helyet kapott közöttük.
Az emeleti nagy szinten (piano nobile) található a Nemzeti Risorgimento Múzeum, és maga a palota is megér egy látogatást: itt ülésezett az első olasz parlament. A kapu felett felirat emlékeztet egy híres vendégre: „Itt született II. Viktor Emánuel”.
Tervezője Guarino Guarini volt, Savoyai–Carignano Emánuel Fülöp herceg, azaz „a Néma” megbízásából. A munkálatok 1679-ben kezdődtek. A szinte nyers terrakotta felületek az első emeleti ablakkereteket bonyolult díszekké alakítják: kivételes látvány a 17. századi Torinóban.
Bent, a földszinten találhatók a hercegi lakosztályok, amelyek boltozatait Legnanino festette mitológiai témákkal. A déli szárnyban vannak az „aranyozott termek”, amelyek nevüket faragott, aranyozott fa falburkolatukról kapták.
A palota egy másik oldala a Carlo Alberto térre néz: ez a 19. századi bővítés, nagy, eklektikus, neoreneszánsz stílusú homlokzattal, amelyet 1864 és 1871 között építettek Domenico Ferri tervei alapján.
Fénykora közel két évszázaddal később érkezett el. 1848-ban a bálteremből alakították ki a szubalpin képviselőház üléstermét, amelyet 1898-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánítottak. Itt adta meg Károly Albert az alkotmányt (Statuto), és itt kiáltotta ki II. Viktor Emánuel 1861-ben az Olasz Királyság megszületését.
Az ülésterem azonban túl kicsi volt az új parlamentnek, ezért úgy döntöttek, hogy megduplázzák a palotát. Mire 1871-ben elkészült a bővítés, a főváros már Firenze volt, így az új termet soha nem használták.
A főváros távozásával a palota rezidenciaként is elvesztette szerepét: magánlakásokat és az egyetem természettudományi karait helyezték el benne. Csak az 1930-as években ürítették ki és újították fel, és 1939 óta itt működik a Nemzeti Risorgimento Múzeum.
Ne hagyd ki az ablakkereteken látható díszeket, amelyek a Carignano-család hőstetteit ünneplik: még egy 1667-es kanadai, irokézek elleni győzelem is helyet kapott közöttük.