Leírás
A San Carlo tér Torino „szalonja”: téglalap alakú, 168 méter hosszú és 76 méter széles tér az óvárosban, a Via Roma mentén, félúton a Castello tér és a Carlo Felice tér között. Elegáns árkádok, középen egy emlékmű, a túlsó végén két templom, no és a patinás kávéházak.
Ha kapkodás nélkül szeretnél ízelítőt kapni Torinóból, itt a helyed: sétálj az árkádok alatt, állj meg megcsodálni a palotákat, ülj be valamelyik történelmi kávéházba. Mai arculatát a 17. században nyerte el Carlo di Castellamonte tervei alapján, a 18. században pedig Benedetto Alfieri gazdagította tovább.
A tér közepén áll a Caval ëd Bronz, piemonti nyelven „bronzló”: Savoyai Emánuel Filibert emlékműve, Carlo Marochetti alkotása, amelyet 1838-ban avattak fel. A lovas herceg éppen hüvelyébe dugja kardját, és röviden fogja a kantárszárat: a szobor a Saint-Quentin-i győzelemnek állít emléket, mégis a békét jelképezi.
A déli oldalon áll a két „iker” templom, a Santa Cristina és a San Carlo. Valójában nem azok: az idők során egymást másolták. A Santa Cristina homlokzata Filippo Juvarra műve 1716-ból, a San Carlóé 1835-ből való.
Az árkádok alatt található a Caffè San Carlo, amelynek Cavour és Giolitti is törzsvendége volt; ez volt Olaszország első gázvilágítással felszerelt helyisége, hogy a stukkók és a szobrok jobban érvényesüljenek. Kicsit odébb van a Caffè Torino, ahová Cesare Pavese és Alcide De Gasperi is gyakran betért.
A Caffè Torino előtt a burkolatba egy kis sárgaréz bikát illesztettek, a város jelképét: a hagyomány szerint szerencsét hoz, ha rálépsz a „nemesebbik részére”.
1706-ban, a francia ostrom idején legalább három ágyúgolyó csapódott be a téren: három golyó ma is a falakban ül, egy a Solaro del Borgo palota egyik íve fölött, kettő pedig a felső ablakok közelében, a Via Alfieri felőli oldalon.
1864-ben a torinóiak az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak a főváros Firenzébe költöztetése ellen. A megtorlás könyörtelen volt: sokan meghaltak, és három nappal később Minghetti miniszterelnöknek le kellett mondania.
Mielőtt elegáns szalonná vált volna, a teret Piazza Realénak, vagyis Királyi térnek hívták, aztán egy évszázadon át díszszemlék tere volt, ahol a seregek felvonultak; 1931 és 1937 között pedig a Via Roma átépítésekor az északi oldalát újjáépítették.
Ha kapkodás nélkül szeretnél ízelítőt kapni Torinóból, itt a helyed: sétálj az árkádok alatt, állj meg megcsodálni a palotákat, ülj be valamelyik történelmi kávéházba. Mai arculatát a 17. században nyerte el Carlo di Castellamonte tervei alapján, a 18. században pedig Benedetto Alfieri gazdagította tovább.
A tér közepén áll a Caval ëd Bronz, piemonti nyelven „bronzló”: Savoyai Emánuel Filibert emlékműve, Carlo Marochetti alkotása, amelyet 1838-ban avattak fel. A lovas herceg éppen hüvelyébe dugja kardját, és röviden fogja a kantárszárat: a szobor a Saint-Quentin-i győzelemnek állít emléket, mégis a békét jelképezi.
A déli oldalon áll a két „iker” templom, a Santa Cristina és a San Carlo. Valójában nem azok: az idők során egymást másolták. A Santa Cristina homlokzata Filippo Juvarra műve 1716-ból, a San Carlóé 1835-ből való.
Az árkádok alatt található a Caffè San Carlo, amelynek Cavour és Giolitti is törzsvendége volt; ez volt Olaszország első gázvilágítással felszerelt helyisége, hogy a stukkók és a szobrok jobban érvényesüljenek. Kicsit odébb van a Caffè Torino, ahová Cesare Pavese és Alcide De Gasperi is gyakran betért.
A Caffè Torino előtt a burkolatba egy kis sárgaréz bikát illesztettek, a város jelképét: a hagyomány szerint szerencsét hoz, ha rálépsz a „nemesebbik részére”.
1706-ban, a francia ostrom idején legalább három ágyúgolyó csapódott be a téren: három golyó ma is a falakban ül, egy a Solaro del Borgo palota egyik íve fölött, kettő pedig a felső ablakok közelében, a Via Alfieri felőli oldalon.
1864-ben a torinóiak az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak a főváros Firenzébe költöztetése ellen. A megtorlás könyörtelen volt: sokan meghaltak, és három nappal később Minghetti miniszterelnöknek le kellett mondania.
Mielőtt elegáns szalonná vált volna, a teret Piazza Realénak, vagyis Királyi térnek hívták, aztán egy évszázadon át díszszemlék tere volt, ahol a seregek felvonultak; 1931 és 1937 között pedig a Via Roma átépítésekor az északi oldalát újjáépítették.